2011. március 6., vasárnap

Peptid Bioregulátorok, Az orvosudomány jövője

„A peptid bioregulátorok az orvostudomány jövője” (Professzor Khavinson)



    
„létezik reális lehetőség az ember öregedési folyamatának irányítására”     
         

Az öregedés jellegzetes tünete, hogy a szervezet kevésbé tud adaptálódni. Ennek oka a test sejtjeinek, szerveinek és rendszereinek csökkenő funkcióiban keresendő. Az öregedés során a különböző szervek és rendszerek kölcsönhatásában szabálytalanságok keletkeznek, melyek a szervezet belső környezetének csökkenő ellenőrzéséhez, az immunrendszer és önszabályozás gyengüléséhez vezet.  A kutatók kiemelt figyelmet fordítanak az öregedési folyamat során előforduló változásokra szervezetünk főbb rendszereiben – az immun, szív és ér, központi ideg és endokrin rendszerben.  Megállapítható, hogy az öregedő szervezet ösztönzéséhez használt élettani eszközök alkalmazása tudományosan alá van támasztva az öregedési folyamatokról alkotott korszerű elképzelésekkel, ami azt jelenti, hogy létezik reális lehetőség az ember öregedési folyamatának irányítására. Nem más állítja ezt, mint a Szentpétervári Intézet professzora, Dr. Khavinson, a világszerte méltán elismert gerontológus. Dr. Khavinson több évtizede kutatja az öregedés folyamatát. E témában több száz tanulmányt publikált és több könyvet jelentetett meg, 26 monográfia és 165 szabadalom tulajdonosa.  Az ő megközelítése a szervezet sejtmediátorok (peptidek) által működtetett bioregulációs rendszerén alapszik. A peptidek funkciói közé tartozik az információ csere az immun, ideg, endokrin és más rendszerek sejtjeinek kölcsönhatása során. : A szervezet patológiai állapotában az információcsere folyamata megbomlik. Ennek következtében a torzított információkat szállító peptidek szintézise és felhalmozása gátolja a szervezet rendszereinek harmonikus működését. Az élettanilag aktív rövid peptideket bármilyen korban célszerű használni az anyagcserefolyamatok normális szinttartásához, a megelőzéshez és különböző betegségek gyógyításához, a súlyos betegségek, sérülések, műtétek utáni rehabilitációnál, a szervezet öregedési folyamatának lassítása érdekében.


PEPTID BIOREGULÁTOROK- tájékoztató

Az Orosz Föderáció Orvostudományi Akadémiája mellett működő Szentpétervári Bioregulációs és Gerontológiai Intézetben létrehozott teljesen új,  nagy hatékonyságú technológia, amely a fiatal állatok (borjak) szervezetéből és szövetéből nyeri ki a kis molekulatömegű peptid frakciót, lehetőséget nyújtott arra, hogy kizárólag cégünk részére létrehozásra kerüljön Dr. Khavinson munkája által, a 7 egyedülálló készítményt magában foglaló természetes étrend kiegészítők új osztálya, a világon egyedülálló folyékony peptidek lánca, a mesotel termékcsalád,  és sejtkozmetika termékcsalád. Dr. Khavinson egyedülálló munkája cégünkön keresztül jut el az emberekhez.

Fontos megjegyeznünk, hogy ezen, fiatal állatok, nem kísérleti állatok, és semmilyen körülmények között nem okoznak nekik fájdalmat. Egy állatot egyszer műtenek meg, mégpedig altatásban, a műtét után pedig megfelelő, nyugodt, steril környezetben tartják őket.

Collagen Mimetic Peptides


PEPTID BIOREGULÁTOROK

Az ember öregedési folyamatának irányitása tehát a tudomány mai állása szerint reális, mely megközelítés a szervezet sejtmediátorok (peptidek) által működtetett bioregulációs rendszerén alapszik. A peptidek funkciói közé tartozik az információ csere az immun, ideg, endokrin és más rendszerek sejtjeinek kölcsönhatása során. 


Khasimov professzor a Szentpétervári Egyetem világhírű gerontológusa volt az a tudós, akinek a világon először sikerült természetes úton peptidet előállítania. Felfedezésért 2010. november 28-án Nobel díjra jelölték.

Bioregulátor termékeink az ő munkájának gyümölcse.


(Nobel Prize Laureates Robert Huber, Yuan Lee, Ivar Giaever and Associate Member of the Russian Academy of Sciences Prof. V.Kh. Khavinson at the St. Petersburg Meeting of Nobel Laureates «Science and Progress of Mankind», 2003)



A peptid bioregulátorok szerepe, a szervek és szövetek újjáépítése és megbomlott funkcióinak visszaállítása, a génaktivitás szabályozása.
Hogyan dolgoznak a peptidek?
A rövid peptidek összekötődnek a megfelelő gének pontosan meghatározott részeivel, előidézve a DNS molekulák kibontását és a bennük lévő adatok leolvasását. Így jön létre a szövetek korrekciója, azaz a rendellenesség nélküli sejtosztódás.



Regisztráció: (az eredeti orosznyelvű oldalon, ha beszéled a nyelvet)
http://www.bioregulator.tk
Magyarországról és Szlovákiából válaszd, a 8000200 Hungary-Slovakia raktárat!


Információk: (magyar nyelvre fordítva)
Iratkozz fel bővebb információért!